Bemutatjuk a népnyúzókat (1. rész): Artisjus

A Deres felderíti és bemutatja Önöknek, tisztelt olvasóink, azokat az intézményeket, amelyek államként működnek az államban és naponta megsarcolnak minket. A tőlünk gumitörvényekre hivatkozva elrabolt pénzek a kormány által védett magánzsebekbe vándorolnak. Sorozatunk első részeként a kizárólag az egykori SZDSZ (és a Hit Gyülekezete) holdudvarához tartozó zsidók által vezetett Artisjust mutatjuk be, amely mindannyiunkat megsarcol. Hogyan lehetséges az, hogy a tudtunkon kívül is fizetünk egy több milliárdos állandó jövedelemmel rendelkező, ám (amennyiben a puszta pénzbehajtás nem minősül annak) semmiféle termelő munkát nem végző bandának? Összeállításunkból kiderül.

A következő hír jelent meg nemrégiben a sajtóban: „2012. január 1-től a külső merevlemezek is jogdíjkötelesek, azaz az árukba beépül a szerzőijogdíj-kompenzáció, amellyel az Artisjus az illegális másolás, zeneletöltés miatti bevételkiesést próbálja kompenzálni. Egy külső merevlemezre a jogdíj kapacitástól függően 1700-4500 forint. Ez akkor is így van, ha nem lopott tartalommal akarjuk megtölteni a merevlemezünket. Az Artisjus tehát előre mindenkit potenciális tolvajként kezel.” Mi az az Artisjus? Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, ahogy a nevében is foglalja, hivatalosan jogvédelemmel foglalkozik. Magyarországon összesen öt jogkezelő egyesület osztja fel egymás között minden évben azt a több tízmilliárdos jövedelmet, amit behajtanak az állampolgároktól, ezek a következők: EJI (előadóművészek), HUNGART (vizuális művészek), MAHASZ (hangfelvétel-előállítók), FILMJUS (filmszerzők és filmelőállítók), valamint az ARTISJUS, amely a zeneszerzők és írók piacán monopolhelyzetet élvez. Arról nem találtunk egyértelmű adatot, hogy melyik kormány, milyen jogon ruházta fel az egyesületi formában, tehát tulajdonképpen egy magántársulásként működő Artisjust arra, hogy egyedüliként rendelkezzen a szerzői jogdíjak felett, de tény, hogy az elsikkasztott rendszerváltozás óta működnek, s egyetlen kormány sem merte még megkérdőjelezni a létjogosultságukat, illetve egyetlen politikai erő sem kezdte követelni, hogy ezeket a hatalmas pénzeket egy magántársulás helyett egy állami intézmény kezelje. Az Artisjus a saját bevallása szerint automatikusan védi mindenkinek a jogait, ha zenét komponál, készít, hiszen a jogvédelem alanyi jogon jár, aminek érvényesítését ők - önkényesen - magukra vállalták. Igen ám, de mindaddig egyetlen zeneszerző, zenész sem jogosult jogdíjra – legyen az bármelyik világhíres előadó is -, amíg nem regisztrálja be magát az Artisjus rendszerébe. Ezek szerint tehát automatikusan lehúznak mindenkit, aki – amennyiben zenész vagyok - a zenémet játssza, de mindaddig nem kapom meg a pénzem, amíg nem regisztrálom be magam. Tehát aki nem regisztrál be, az vessen magára. Na, de akkor ez hogyan is van jogilag? Alanyi jogon jár nekem a jogdíj, csak éppen nem kapom meg alanyi jogon? Ez bizony súlyos összegek lenyelése, ami az átalánydíjak ködébe van burkolva. Ez sikkasztás. Tovább is van azonban… Mindenkit megsarcolnak Az Artisjus az egyik legdurvább behajtó cég, amely ráadásul sokszor a semmiért követel pénzt az állampolgároktól. Aki találkozott már velük személyesen is, az tudja, hogy rendkívül gőgös, pofátlan ügynökei járják a fesztiválokat, rendezvényeket, ám azok üzleteibe is betoppannak, akik nem is számítanak rájuk, hiszen nem is hallottak még róluk. Razziáznak kocsmákban, edzőtermekben vagy éppen apró fodrászüzletekben is, de nemrégiben szoláriumokat sarcoltak meg, mert a barnító gépekben is szólt a rádió. Bárhol felbukkanhatnak, ahol munka közben zene hallatszik, és máris kitölthetik a saját mércéjük alapján megállapított tetemes kiadásokra rúgó csekkeket, amiért rádiót mertünk hallgatni a munkakedv serkentése érdekében. Ennél is durvább azonban, hogy minden üres adathordozó után is jogdíjat kell fizetnünk. Az üres CD-k, DVD-k, pendrive-ok, memóriakártyák, sőt mostantól már a mobiltelefonok és bármilyen elektronikus adathordozó után fizetünk az Artisjusnak, akár akarjuk, akár nem. Az Artisjus ugyanis azt vélelmezi, hogy az adathordozókra illegális tartalmat akarunk letölteni. Nem érdekli őket, ha a gyerekeinkről készült fényképeket, videókat, vagy netán saját hangunkat akarjuk a CD-re, DVD-re másolni, vagy éppen a saját tanulmányunkat, szakdolgozatunkat, vagy bármilyen a munkánkhoz szükséges írást akarunk az adathordozón tárolni, fizetnünk kell nekik! Ráadásul egész Európában kirívóan magas összeget, s ha még ehhez a magyarországi átlagkereseteket viszonyítjuk, akkor kijelenthetjük, hogy sehol sem sarcolják meg ennyire az állampolgárokat az Artisjushoz hasonló jogkezelő intézmények (más kérdés, hogy amennyiben máshol is igazságtalanság történik, az nem menti fel a hazai igazságtalanságot). Ennek köszönhetően a külföldről behozott CD-k és DVD-k miatt a fekete- vagy szürkegazdaság erősödik, nem mellékesen pedig az állam jelentős adóbevételektől esik el. Például a közeli Szlovákiában jóval kisebb mértékű jogdíj terheli az írható optikai lemezeket, ráadásul az nem fix összegű, hanem az adott média árának bizonyos százalékát teszi ki. Mivel az Európai Unión belül nincs vámellenőrzés, és a távolság rövidsége miatt a szállítás is könnyen megoldható, és nagy tételű rendelés esetén a vásárlók további kedvezményeket kaphatnak, komplett iparág épült a szürkeimportos lemezek értékesítésére. Íme, egy magyar kisvállalkozó története az Artisjus mindenkit érintő sarcszedési módszeréről: „Vállalkozásom beindításához promóciós terméknek vásároltam nagy mennyiségű CD-t, illetve DVD-t. A mai nap életben lévő ARTISJUS 2009. évre szóló magáncélú másolásokra tekintettel megállapított üres hang és képhordozó jogdíjakról szóló Jogdíjközlemény alapján minden Magyarországon forgalomba helyezett CD és DVD lemez után az ARTISJUS részére kötelezően jogdíjat kell fizetnem, mint kisvállalkozó. Tekintet nélkül arra, hogy a vásárló nem szeretné a szerzői jogokat megszegni egy matricával kell igazolnom, hogy a jogdíjat megfizettem az üres adathordozó után. Ez a jogdíj egy DVD esetében a DVD nettó beszerzési árának közel háromszorosa. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy pár tíz kilométerrel a saját vállalkozásom székhelyétől (például Szlovákia) már megbíznak annyira a saját állampolgáraikban, hogy elég akkor megfizetni a jogdíjat, amikor megveszik a szerzői jogvédelemmel ellátott művet (például zenei lemezt, játékszoftvert). Ez a fajta megkülönböztetés az Európai Unión belül példa nélküli. Amennyiben egy adófizető állampolgár a saját, jó minőségű felvételét szeretné külső adathordozóra archiválás céljából elmenteni, akkor is ki kell fizetnie a 110 forintot egy DVD után (ami meglehetősen kevés egy jó minőségű videóanyagnak). Ha azonban Szlovákiából rendeli a terméket, akkor matrica nélkül, reális áron fog hozzájutni és így nem támogatja indokolatlanul azokat az előadókat, akik nem vettek részt a felvétel elkészítésében” – írja saját tapasztalatairól a magyar kisvállalkozó. Az Artisjus gyakorlata minimum alkotmánysértő, az alkotmány ugyanis kimondja, hogy munkavégzés nélkül nem lehet jövedelemhez jutni. Ha ez nem lenne elég, akkor még itt van ez is: Az ártatlanság vélelme (bűnösség vélelmének tilalma) alapján senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg (A Magyar Köztársaság Alkotmánya). Az Artisjus azzal, hogy minden üres adathordozóra jelentős összegű sarcot vetett ki, azt feltételezi, hogy mindenki, aki CD-t, DVD-t, pendrive-ot, memóriakártyát stb. vásárol, az egyben tolvaj is, aki zenéket és filmeket fog lopni. Az Artisjus újabb gyakorlata az is, hogy fesztiválokon vizsgálatra hivatkozva, az ellenőreik – rendőrségi asszisztálással – lekapcsoltatják a lemezlovasok (DJ-k) zeneszolgáltatását. Csakhogy, ha az Artisjus egyik képviselője odalép a színpadra, akkor maximum időpontot egyeztethet a DJ ügyvédjével (a show megzavarása nélkül), de nem áll jogában feltételezésekre alapozva átvizsgálni, lefoglalni, ellehetetleníteni a DJ-t, mert az alkotmányellenes. Akármilyen jogszabályokat is lobbiztak ki, ez mind ütközik az alkotmánnyal. Az Artisjus több sebből is vérzik, ha lenne valaki annyira bátor, hogy nekik megy egy jó ügyvéddel, egy jogállamban minden további nélkül pert lehetne nyerni. Alapvetően a jogvédelem fontos és hasznos dolog lenne, de ami itt folyik, az távolról sem nevezhető annak. Az Artisjus a magyar lemezlovasokat is ellehetetleníti Amennyiben egy lemezlovas (DJ) belép a DJ Szövetségbe, akkor kedvezményt kap az éves átalánydíjból. Ezzel csak az a gond, hogy az Artisjus (és Mahasz) nem a saját pénzével rendelkezik, hanem a zeneszerzők, szövegírók, zeneműkiadók és irodalmi szerzők pénzével, hiszen papíron azok jogait védi, azok jogdíjait szedi, hajtja be. Így felmerül a kérdés, hogy mi alapján osztogat az Artisjus kedvezményeket mások pénzéből, azok beleegyezése nélkül? Ez bizony az alkotók megkárosítása a DJ Szövetség (értsd: haverok és saját maguk) javára. További érdekesség, hogy a Volt Fesztiválon a világhírű, angol DJ Yoda megúszhatta a büntetést és elkobzást, miközben a magyar lemezlovas, akit viszont megbüntettek, nem. Ez a magyar törvények szerint részrehajlás, illetve élhetünk a gyanúperrel, hogy nem a szervezők szép szemeiért "tekintett el" az ellenőrzéstől és elkobozástól az Artisjus… Innentől már mindegy, hogy korrupt intézkedésnek, vagy részrehajlásnak tekintjük a dolgot, lényeg, hogy mindkét esetben törvényellenesen járt el. A blogokról ingyen letölthető zenék legtöbbször nem köthetőek kiadóhoz, tehát szerzői kiadásnak minősülnek. Ebben az esetben a Mahasz kapásból kiesik a játékból, de még ott van az Artisjus, ami a szerzők jogait védi. Ők állítólag benne vannak a nemzetközi jogvédő nexusban, viszont ha az a szerencsétlen "hálószoba producer" nincs beregisztrálva, akkor ő megint nem kap pénzt (eleve nem haszonszerzés céljából készítette a zenét és tette közzé). Tehát a magyar lemezlovasnak ebben az esetben két választása van: Egyik, hogy letölti a zenét és vígan lejátssza, úgy, mint minden más DJ bármelyik másik országban, annyi bökkenővel, hogy itthon ezért (egyedülálló módon) büntetés, elkobzás és bírság jár. Másik lehetőség, hogy a magyar DJ letölti a zenét, felveszi a kapcsolatot a producerrel (ha sikerül), kér tőle egy "igazolást", hogy a zenéjét ingyen letölthette (ilyenkor már kiröhögték a magyar DJ-t), majd a kinyomtatott levéllel (ami nem mellesleg könnyedén hamisítható és hivatalosan nem is tekinthető bizonyítéknak, bizonylatnak) besétál az Artisjushoz, hogy matricázza fel a lemezét. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy zenénkénti átlag 4 perccel számolva egy 2 órás szettnél összesen 30-szor kell az előbb említett köröket lefutni. Ha bármelyik lépést kihagyja, jön az elkobzás és a bírság. Ez a szakma ellehetetlenítése és a szabály életképtelensége is egyben. Kik nyúlják le a hatalmas pénzt? A legérdekesebb kérdés, hogy kik és hogyan nyúlják le ezeket a hatalmas pénzeket. Először nézzük a hogyant! Az Artisjus nem enged betekintést a pénzek pontos mozgásába, így azt mondanak, amit akarnak. Általában azzal takaróznak, hogy folyamatosan egyeztetnek a szakmával és a minisztériumokkal. A „szakma” alatt azonban azt értenek, akit akarnak, tudomásunk szerint például a Romantikus Erőszak nevű zenekar véleményét sohasem kérték ki. Ez tehát szubjektív fogalom, ahogy a minisztériumok se sokat érnek, ha megvan a megfelelő politikai háttérszél. Márpedig az megvan. Nézzünk akkor pár konkrét számadatot azok közül, amelyekhez hozzáférhetünk nyilvánosan is: 2007-ben az Artisjus 14 milliárd (!) forintot gyűjtött be jogdíjakból. A Belga együttes igen elismertnek és széles körben felkapottnak számít, tehát egy igen jól fizetett kategóriába kellene, hogy essen a jogdíjak kifizetésénél. Ezzel szemben az éves bevételük (jogdíjakból) pályafutásuk alatt összesen csak kétszer érte el az 1 millió forint / év feletti összeget. Tehát még egyszer: 14 milliárd folyt be, és egy Belga örül, ha 1 millió forint felett részesül belőle. Információink szerint ez a legnépszerűbb magyar nemzeti zenekar, a Kárpátia (amely az összes hazai együttes közül is kiemelkedik néző- és hallgatószám tekintetében) esetében évi 600 ezer forint körüli összeget jelent. Tegyük fel, hogy kezelési és egyéb költség néven levonunk - brutális mennyiségű pénzt a példa kedvéért - 5 milliárdot a begyűjtött összegből (tehát több mint egyharmadát), akkor is még 9000 (azaz kilencezer!) a Belgához hasonló együttesnek (előadónak, producernek stb..) tudnának egymillió forintos jogdíjat folyósítani. Ugyebár ennyi zenész az amatőrökkel együtt sincs Magyarországon... Az Artisjusnál azt állítják, hogy a pénz 65 %-át külföldre utalják, ami rettentő nehezen hihető, kivéve, ha offshore cégeken keresztüli eltüntetést feltételeznénk, de rendben, mondjuk azt, hogy elhisszük. Akkor is még 3150 magyar együttesnek (producernek stb..) járna 1 milliós jogdíj kifizetés. Megint megjegyzem, hogy 3150, a Belgához hasonlóan felkapott és ismert együttesnek, tehát hasonló lejátszási, fellépési, eladási rátával működő együttesnek járna ez az összeg, nem egy ismeretlen kis zenekarnak. Vannak persze bagatell összegek, amikkel takarózik az Artisjus, mint például az ún. szociális-kulturális kiadásokra szánt összegek (saját bevallásuk szerint 2007-ben ötvenegymillió forint), ami még mindig 3099 együttes 1 milliós kifizetését tenné lehetővé... Tehát akkor hova megy el ez a sok pénz? Nos, nem megy sehova, ott marad ahova befolyt. Nem véletlen, hogy a DJ-ket is átalánydíj befizetésére ösztönzik, mert így a legkönnyebb eltüntetni a milliárdokat. Ha minden egyes DJ kötelezve lenne a játszási lista leadására, akkor az Artisjus képtelen lenne feldolgozni az adatokat (reális időn belül, vagy egyáltalán), illetve minden lejátszásról lenne bizonyíték, így sokkal nehezebb lenne elcsalni a pénzeket. Ha a nyugatra hivatkoznak folyamatosan, akkor itthon is tegyék közzé, hogy kinek mennyi pénzt utaltak ki egy adott évben, hadd lássuk mi is az adatokat! Amennyiben valaki fel tud sorolni legalább 3000 befutott, rendszeresen koncertező, médiában aktívan szereplő, magyar zenei formációt, az küldje be a listát, kíváncsiak vagyunk rá! Mindezek után nézzük meg, hogy kik azok, akik ezek fölött a hatalmas pénzek fölött rendelkeznek? Nos, egy szűk klikket találunk, akik két évtizede eldöntik, hogy kik kapják meg a legtöbb pénzt, kik azok a kezdő művészek, akiket támogatnak és kik azok, akik minden évben megkapják az Artisjus díját. A kedvezményezettek között egyetlen nemzeti művészt, alkotót sem találunk, kizárólag a baloldali és liberális oldalhoz tartozókat, mint Presser Gábor, vagy a Sziget Fesztivál főszervezője, a magyarországi „szennykultúra” feje, Gerendai Károly. Így irányítják a törvényesített sikkasztással behajtott pénzekből a hazai kultúrát, nehogy az véletlenül nemzeti irányt vegyen. Persze, mindez nem véletlen, hiszen az Artisjus elnöke az a zsidó Bródy János, aki a kilencvenes években az SZDSZ körül bukkant fel, de meghívott vendégként ott volt a Hit Gyülekezete 20 éves születésnapi ünnepségén is. Bródy Jánost a közvélemény főként zenészként ismeri, az Artisjus élén, illetve más cionliberális csoportosulás köreiben végzett ocsmány tevékenyégéről kevesen hallottak. Az Artisjus főigazgatója hasonszőrű alak, dr. Szinger András, budapesti jogász. Az egyesület vezetőségében is hozzájuk hasonló figurák ülnek, többek között Madarász Iván, Sugár Miklós, Wolf Péter és a magyargyűlölő megnyilvánulásairól ismert Spiró György író. A különösen aljas, üres adathordozók után behajtott sarcot Kitzinger Dávid kezeli. Amennyiben lapunk is a mindent irányító cionista-liberális-baloldali hatalom kezében lenne, nyilván öncenzúrát gyakorolva átsiklanánk afölött a tény fölött, hogy Kitzinger Dávid korábban a Holokauszt Emlékközponttal közös projekten dolgozó Neumann Nonprofit Kft-t vezette, amely létrehozta a Holokauszt Online-t. Így azonban le kell szögeznünk, hogy a jelek szerint már megint egy zsidó összeesküvést lepleztünk le, amely a tőlünk alkotmányellenesen behajtott pénzből irányítja a magyarországi kulturális életet, amellett, hogy dagadtra keresi magát. Magyar Jelen nyomán